Hanya Yanagihara: A Nagy Terjedelmű Regények Mestere – Miért Imádják (és Miért Gyűlölik)?

A Szorongás Építőmestere: Hanya Yanagihara Útja a Irodalmi Hírnév Felé

Hanya Yanagihara: Az Alakító Évek

 

Hanya Yanagihara 1974-ben született Los Angelesben, Kaliforniában, de gyermekkorának nagy részét állandó mozgásban töltötte apja, a hematológus/onkológus karrierje miatt. Neveltetése az amerikai tájak sokszínű szövete volt, mivel családja élt Hawaii-on (Honolulu), New Yorkban, Marylandben, Kaliforniában és Texasban (Tyler városában), mielőtt végül visszatértek Honoluluba, ahol Hanya elvégezte a tekintélyes Punahou Iskolát. Öröksége egyértelműen többrétegű: apja, Ronald Yanagihara, Hawaii-n született, részben japán származású, míg édesanyja Szöulban született és koreai származású. Ez a vándorló gyermekkor a mulandóság érzetét oltotta belé, ami később finoman átszőtte fikcióját.

 

A Hullaháztól a Múzsáig: Korai Hatások

 

Apjának érdeklődése túlmutatott az orvostudományon, magában foglalva a művészet iránti mély szenvedélyt – ez a kettős vonzalom erősen átszállt a lányára is. Gyermekként Yanagihara a rajzoláshoz, különösen a portrékhoz vonzódott. Egy meghatározó, bár szokatlan gyermekkori élmény Texasban történt, körülbelül tízéves korában. Apja, aki szigorú és kendőzetlen hozzáállást akart ösztönözni művészi törekvéseihez, elintézte, hogy látogatást tehessen egy patológus barátjánál. Ott, a hullaházban, a fiatal Yanagihara boncolás közben anatómiai formákat vázolt. Később megjegyezte, hogy őt mindig is „a betegség érdekelte, nem az ember” – ez a test iránti kriminalisztikai kíváncsiság előre jelezte a későbbi regényeiben feltárt sötétebb, zsigeribb témákat. Irodalmi alapjait is korán lerakták, mivel apja megismertette vele britanniában élő írók, mint Iris Murdoch és Anita Brookner, valamint Philip Roth műveit.

 

Az Út New Yorkba és a Kiadóiparba

 

A Hawaii-i középiskolai évek után Yanagihara a Smith College-ba járt, ahol 1995-ben diplomázott. Közvetlenül a főiskola után New York Citybe költözött, lenyűgözve annak energiájától és lehetőségeitől. Kezdeti karrierpályája szilárdan a kiadói iparhoz kötődött. Először értékesítési asszisztensként kezdett a Ballantine-nál, amely a Random House egyik részlege, majd a New York-i kiadóknál dolgozott PR- és szerkesztői pozíciókban. Bár tinédzserkori hobbijairól kevés a részlet, azon túl, hogy továbbra is rajzolt és olvasta apja által ajánlott szerzőket, ez a tíz év, amelyet a könyvkiadás mechanizmusában töltött, felbecsülhetetlennek bizonyult.

 

Írói és Szerkesztői Kettős Élet

 

Mielőtt regényíróként debütált volna, Yanagihara rendkívül sikeres karriert futott be az újságírás és a szerkesztés területén. 1998 és 2008 között szerkesztette a "The Asian Pacific American Journal"-t. Ezután, 2005-ben csatlakozott a „Condé Nast Traveler” magazinhoz, ahol szerkesztőként (és később editor-at-large pozícióban) dolgozott és utazási cikkeket írt. „Word of Mouth” rovatát 2007-ben jelölték Nemzeti Magazin Díjra. Ez a nagy igényű szerkesztői karrier kulcsfontosságú irodalmi fegyelmet oltott belé: a szerkezet, a tempó és a határidők kezelésének elsajátítását – olyan készségeket, amelyeket alapvetőnek tart a fikciójához. Ezen nagy nyomású szerepek egyensúlyozása közben dolgozott első regényén, a The People in the Trees-en. Részben Daniel Carleton Gajdusek virológust övező valós vita ihlette, a kéziratot 21 évesen kezdte írni, de majdnem két évtizedbe telt, mire 2013-ban megjelent, ami a negyvenes évei küszöbén lévő írói karrierjének hivatalos kezdetét jelentette.

 

A Csendes Debütálás és a Sikerregény

 

A The People in the Trees kedvező kritikákat kapott, és elismerték 2013 egyik kiemelkedő regényének. Ez az összetett és morálisan kihívó mű egy tudós életét vizsgálja, aki felfedezi a halhatatlanság titkát egy mikronéziai szigeten, de később szexuális visszaéléssel vádolják. Már ebben a debütálásban Yanagihara megalapozta tematikus érdeklődését: az etika és az erkölcs határait, a gyarmatosítás örökségét, valamint a tudományos etika és a betegségek iránti intenzív fókuszt. Azonban az igazi irodalmi áttörés és a globális elismerés pillanata a második regényével érkezett 2015-ben.

 

A Little Life és a Világhírnév Kialakulása

 

A monumentális második regény, az A Little Life (Egy kis élet) megjelenése nemzetközi sztárrá emelte Yanagiharát. A könyv, egy erőteljes és terjedelmes elbeszélés, óriási kritikai és népszerű figyelmet kapott, azonnali világszerte bestseller lett. Jelölték mind a rangos Man Booker-díjra, mind az amerikai National Book Awardra. A regény négy főiskolai barát életét követi nyomon New Yorkban, intenzíven Jude St. Francisra, egy briliáns ügyvédre összpontosítva, akinek életét szörnyű gyermekkori trauma és krónikus önsebzés határozza meg.

 

A Jellemző Stílus: Extrém Szorongás és Epikus Terjedelem

 

Yanagihara prózáját intenzitása és megkülönböztető jegyei határozzák meg: extrém terjedelem (regényei rendszeresen meghaladják a 700 oldalt), könyörtelen érzelmi mélység és nyers, közvetlen narratív hang. Kompromisszumok nélkül néz szembe sötét, fájdalmas és ellentmondásos témákkal: trauma, szexuális erőszak, önsebzés, barátság, szerelem és szenvedés. A kritikusok gyakran megfigyelik, hogy a munkája szinte maximalista a sötétség és a részletesség szintjén, és a stilisztikai döntések miatt az olvasó klausztrofóbiásnak és érzelmileg sebezhetőnek érzi magát.

 

Polarizált Fogadtatás és a Kreatív Folyamat

 

Az A Little Life-re adott olvasói reakciók továbbra is erősen megosztottak. Egyidejűleg dicsérik mély empátiaérzete és tagadhatatlan érzelmi ereje miatt, miközben mások kritizálják az úgynevezett „trauma porn” elemek és a realizmus vélt hiánya miatt (például a főszereplők hihetetlenül nagylelkű és kiváltságos New York-i életstílusa). Ennek ellenére a könyv kulturális és irodalmi jelentősége vitathatatlan; az évtized egyik legtöbbet vitatott és legbefolyásosabb alkotása, amely alakítja a kortárs fikció viszonyulását a trauma narratívákhoz. Írói folyamatáról és a regények terjedelméről Yanagihara évtizedek óta tartó szokását írta le: „Soha nem tudtam másképp csinálni – mindvégig szerkesztőként dolgoztam, és szépirodalmat írtam.” A nagy oldalszámokról szólva elmagyarázta, hogy szándéka egy teljesen magával ragadó világ felépítése volt, kijelentve: „Azt akartam, hogy minden egy kicsit túl magasra legyen tekerve” – az epikus terjedelmű és drámai intenzitás iránti vágy, amely teljesen elmeríti az olvasót a karakterek belső életében.

 

Az Ambíció Folytatása

 

Harmadik regénye, a To Paradise (A Paradicsomba, 2022), megerősítette a szerző ambiciózus hatókörét. A mű három különböző idővonalra épül fel – 1893, 1993 és 2093 –, és olyan nagy amerikai témákat vizsgál, mint az idealizmus, az utópiák és a disztópiák, a család és a szabadság jelentése. A regény ismét megmutatja egyedülálló képességét, hogy az intim, személyes fájdalmat széles társadalmi-politikai kontextussal ötvözze, fenntartva a stílusát meghatározó intenzív érzelmi súlyt. Írói karrierje mellett Yanagihara a szerkesztői világban is csúcsokat ért el, ami a T: The New York Times Style Magazine főszerkesztőjévé való kinevezésében csúcsosodott ki 2017-ben. Ez aláhúzza ritka képességét, hogy összehangoljon egy igényes vezetői szerepet egy jelentős alkotói karrierrel. Végleges irodalmi öröksége abban rejlik, hogy kendőzetlenül és kompromisszumok nélkül vizsgálja az emberi szenvedés határait és a feltétel nélküli szeretet mélységeit, arra kényszerítve az olvasókat, hogy szembesüljenek egzisztenciális félelmekkel és morális dilemmákkal.

 

M. S.